Tavaly 7 pont hátránnyal mentünk neki a márciusnak emlékeim szerint, és bejutottunk a playoffba, szóval a jelenlegi 5 pont hátrány bőven jó.
Persze hogy tavaly mi volt, az sokat nem jelent. De ha tavaly sikerült úgy bejutni, akkor idén miért ne sikerülhetne?
Szerintem az idegenbeli meccseknek lesz döntő szerepe. Otthon úgy ahogy jók vagyunk, idegenben viszont kriminálisak. Idegenben kellene sokkal jobb eredményeket elérni. Első lépésként ma nyerhetnénk is Sunrise-ban.
Így okés,
Selanne vajon játszhat már ma?
Egyébként egy durván erős divízió az idén a miénk, hihetetlen hogy mit csinál a Kings meg a Coyotes is, és a Dallas is tartja magát rendesen,
nehéz lesz vonal fölé kerülni, de remélem sikerül. Az olimpiáig jó lenne a lehető legtöbbet kihozni a meccsekből, max. 4-5 pont hátrány kéne, aztán márciusban 9 hazai meccs lesz, 5 road, döntő szerepe lesz a hazai meccseknek
Sajnálom rettentöen Jiggyt de Ő már nálunk nem tudott volna megújjulni, a Torontónál mindenki veri a seggét a földhöz örömében de kiváncsi leszek ha nem jön be Giguere akkor mikor fogják a pokolba kivánnni a 7millájával, mert valjuk be Gustavsonnal is emberére akadt.
Mi talán jól is járhatunk Blake-el jó lehet bármelyik sorba az elsőtöl lefelé csak erösödünk vele ha(!) belejön.
Toskala meg ha nem enged vagy szar lesz akkr mehet .De Én birom mert Kiminek nagy cimborája állitólag nem egy-két bevetésen vettek együtt részt.
“I thought he might be calling to talk about the deal that Jonas Hiller got,”
“I’m really looking forward to working with Frankie again. He is the one who gave me my foundation. He showed me how to be an NHL goalie. With Frankie, Jonas and I, we had a good goaltending situation in Anaheim.”
“It worked out differently from the way I thought it would. He is obviously the one they wanted. I’m 32 years old and I still have a lot of hockey left, I think. Toronto has made a lot of changes just today, so it will be exciting.”
“Max is doing great. I’m sure he can get very good care in Toronto, but he’s only a short flight away (from L.A.) if he needs something.”
“They’ve treated me fairly, through the ups and downs.”
Ami pedig a Jiggy tradet illeti... Véget ért egy korszak. Nagyon sajnálom, hogy megy, de azért ez várható volt. Nem volt elégedett a back-up szereppel, s így, hogy Hiller hosszabbított, nem maradt neki hely. S azt pedig senki nem várhatta, hogy ekkora cap hittel és NTC-vel könnyű lesz elcserélni.
A trade nem jó, de nem is rossz. Blake jó lehet akár Getzlafék mellett, igazából csak az zavar, hogy plusz két évig van ilyen irreális szerződése. Toskala vagy megy évvégén vagy aláír kevesebbért. Az on-ice product csak jobb lett, hisz Jiggy nem sok lehetőséget kapott.
“Jiggy was a warrior for us in every sense of the word,” center Todd Marchant said after practice. ”He was a great teammate and obviously a great goaltender and [we] won a Stanley Cup with him. Anytime a guy like that gets traded from your team, it’s never easy.
“I spent five years with the guy. He is the ultimate professional. He has gone through some tough times here with a lot of different things both on and off the ice. He’s always seemed to come to the rink with a smile on his face and worked hard every day.”
Scotty:
“You know he wants to play but he never said much,” he said. ”He was always out there working as hard as he ever did and competing in practice like he always did. You wouldn’t have known anything was going on with how he carried himself in practice.”
Közben vaterán 10200-ért ment el egy fehér Mighty Ducks-mez, 8-as számmal, Selänne felirattal, A-val a mellkasán. Ha eredeti lett volna, én is vittem volna.
Aha, majd amikor minden shiftjében lesz legalább három db teljesen értelmetlen és fölösleges wrap-around, majd akkor nézel egyet...:-))
Bár még az sem fog neki sikerülni, mert nyugaton lebontják a gecibe a kapu mögött.
"Adam Oates for Anaheim scores on his own net vs. the Red Wings. October 13th 2002. Goal credited to Brenden Shanahan who was called for the delayed penalty on the same play. "
Hű, a 2003-as team. Chistov és McDonald első NHl-meccsükön mindketten 1+3, Smirnov is biztatóan indult, aztán eltűnt a süllyesztőben... Krogot imádtam, épp valamelyik nap láttam, hogy a Chicago Wolvesban, AHL-ben nyomja. Ott kiemelkedő, de NHL-szinten sose alkotott, mert kicsi szegényem. Oatesnak a Detroit elleni egészpályás öngólja. Az volt az első Ducks-meccs, amit láttam. Meg a többiek is emlékezetesek.
Kérdéseidre válaszolva: Titov már akkor is elég öreg volt (tán '61-es születésű?), Olausson is nálunk vezetett le (Wings-szintű védő volt, ott is játszott , meg svéd válogatott, valami címet is nyert a Tre Konorral), Kohn utána Stanleyt nyert Detroitban. Leclerc LW volt, Phoenixbe került, ott megsérült és asszem vissza is vonult, pedig nem volt még öreg. Hebert az Hebert. Tverdo a végén már nem szeretett az USÁ-ban, inkább visszament oroszba. Visht pedig elcseréltük (legutóbb NJ-ben volt, de asszem nem oda), onnantól kezdve nem mutatott semmit... Nálunk se sokat, de én bírtam.
Selänne maradt meg. Kariya, Rucchin, Titov, Olausson, Kohn, Leclerc, Hebert, Tverdovsky, Vishnevski, Marshall mind odavan. És már Jiggy is.
Az itt felsoroltak közül Titovot sajnos én magam nem láttam már játszani. Olausson és Kohn neve ismerős, de nem tartom őket kiemelkedő játékosoknak. Leclerct akartama múltkor kérdezni, hogy ő LW, vagy RW volt-e? Hebert névről legenda nekem.
Tverdovskyt elcsesztük szerintem. Nagyon jó játékos lehetett volna. Vishnevski ugyanez. Őt egyébként, hogy passzoltuk el?
Nekem ez a csapat volt az, amelyik megtetszett még anno.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.